Ugrás a tartalomra

"Élet a Tisza mellett"-7b

A kirándulás

      A történet a pályázaton megnyert kirándulásról szól, amin én is részt vettem, és nagyon jól éreztem magam.

       Az osztálytársaim és én nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy nyertünk. Eljött a várva várt nap. Első napi programunk az volt, hogy átbicikliztünk a tiszalöki Szepi tanyára. Innen a tiszalöki erőműbe mentünk, ahol dr. Legány  András bácsi vezetésével megnéztük a madárgyűrűzést, és bemutatta nekünk a Tisza élővilágát. Ezután visszamentünk a Szepi tanyára. Letettük a táskáinkat, majd szóltak, hogy gyülekezzünk, megyünk ebédelni. Ebéd után a  tanárnő szórakozásként remek feladatokat állított össze nekünk. Mikor azoknak vége lett kémiai kísérletek következtek. Megcsináltuk a kísérleteket, és ezek után filmet néztünk közösen, a szülőkkel együtt. A bicikliket a tanyán hagytuk, majd autókkal hazajöttünk Tiszavasváriba. Ahogy hazaértem, az első dolgom az volt, hogy összepakoltam a holnapi kirándulásra.

 Eljött a reggel, és a busz elindult. Az út másfélórás volt. Poroszló és környéke gyönyörű, hiszen itt található a Tisza-tó. Ahogy beléptünk a kapun, nagyon sok mindent láttunk egyszerre: állatokat, növényeket, és szórakoztató kinti játékokat. Az épület belülről nagyon jól nézett ki. Szétnéztünk a földszinten, és észrevettük, hogy behoznak egy óriásteknőst, amit megsimogattunk. Utána pedig egy szuper 3D-s filmet néztünk meg a Tisza élővilágáról. Mikor véget ért lementünk Európa legnagyobb édesvízi akváriumába, ahol láttuk a nagyon híres vizát, ami egy hal, és láttuk a vidrák etetését. Az idő viszont gyorsan telik, és már mentünk a buszhoz, felszálltunk, és elindultunk. Hazafelé már mindenki fáradtan ült a helyén. Tiszavasváriból  visszamentünk  a szálláshelyünkre, ahol vacsora után mindenki fáradtan tért helyére aludni.

Reggel mindenki kipihenten ébredt fel. Elmentünk reggelizni, majd szóltak nekünk, hogy öltözzünk fel, mert mindjárt itt lesznek a szüleink. Amíg néhányan főztek, mi a többi szülővel különböző vetélkedő feladatokat oldottunk meg, amit ebéd után is folytattunk. Mikor kész lett az ebéd, mindenki leült az asztalhoz, és elfogyasztottuk. Délután Bodnár Mihály bácsi tartott előadást a tiszavirágzásról, amit saját maga fényképezett.

      Sajnos eljött a 3 óra, amikor közösen megbeszéltük a 3 napot és elindultunk hazafele. Ez a három nap azért tetszett nekem, mert sokat tudtam meg a természetről, és jól szórakoztam. Remélem mindenki szereti a természetet és máskor is részt vehetek ilyen programokban. Köszönet mindenkinek, aki segített a program megvalósításában.

Juhász Tamás Márk, 7.b osztály

2013. november 11.